Ezután a fim után Tolkien nem csak hogy forog a sírjában, de dörömböl és üvölti, hogy elég elég...

A kezdeti megbotránkozástól, a kétségbeesésig fajuló förtelmes, 144 perc hosszú mizéria után vérző szívvel kellett elhagynom a mozitermet. Ez nem is csoda hiszen ez a kövér és megátalkodott hobbit Középfölde sárbatiprását majd vérgőzős, kegyetlen megerőszakolását vitte vászonra.

Peter Jackson-nál A Gyűrűk Ura és A Hobbit széria pont úgy funkcionál mint Szmiagolnál a  gyűrű, csak nála   éppen a filmek a szenvedő alanyok. Ahogy évtizedekig mérgezte az elméjét, a következő tendencia figyelhető meg: A kezdeteknél még a segítségére volt, és méltán zúdult a díjeső az arcába. Tolkien világát gyönyörűen, bájosan és ha kellett epikusan vizualizálta. A Hobbit: Váratlan utazás után azonban, a szériának fokozatosan romlottak a fogai, kihullott a haja, elsápadt a bőre és átváltozott, egy falánk, lelkiismeretlen és sötét lénnyé. (Őszintén remélem hogy el is tűnik valami hegy gyomrában és nem kell többet egy lapon emlegetni a legendás előddel.)

Ha túltesszük magunkat azon, amit már a kezdetektől fogva is sokan hangoztattak, mégpedig azt, hogy egy Hobbit szintű mesét, mind a terjedelmét mind a komolyanvehetőségét tekintve, egyszerűen nem lehet három filmre kinyújtani, még akkor is megmarad a harmadik rész mélysötét dilettantizmusa.

Na jó, igazából az első egyharmadig ott lángolt bennem a remény csalóka lángja, de ezután a filmet csak kínos feszengés és fájdalmas nevetések közepette tudtam végigülni. Tóváros pusztulás hihetetlenül izgalmas és monumentális, a törpök, tündék és emberek seregeinek az arany iránti vágytól hajtott egymásnak feszülése szintén a film legjobb pillanatai közé tartozik. A Dol Guldur- i csata kreatívan látványos és borzongató. Thorin skizofrén vívódása is hatásos, megfelelően tálalt eleme a filmnek.

Na de miért is olyan szégyentelen az utosó kétharmad? Egész egyszerűen azért, mert két lábbal tiporja a sárba azokat az értékeket, amiket a Gyűrűk Ura széria és a Hobbit: Váratlan utazás fel tudott mutatni. Azokat az értékeket, amiktől olyan bájos és lélegzetelállító Középfölde világa. A film durván utolsó másfél órája nem túl meglepő módon egy csata. Na de milyen csata? Eszeveszett, ork vérben gázolós, csörömpölős, sikonyálós, kamerarángatós idétlenkedés. Öt CGI sereg egymásnak ront. Komolyan annyi ork fejet vágnak le, hogy az ember már rezisztenssé vállik a gyilkolásra. (a végén már a sötét erőknek szurkoltam, hogy gyakják le ezt az idióta bagázst a fenébe) Akár hiszi a kedves olvasó akár nem, annak ellenére hogy P. J. Középfölde összes förtelmes lényét, a koboldoktól kezdve az óriásférgekig felvonultatta az összecsapásban, ez az összképen semmit nem javít és kegyetlen unalomba fullad a történet.

"...trisfrütrá bádüm fütrish futish..."

Néhány harcjelenet annyira túlgondolt, mintha valami rossz akciófilmből vágták volna be őket. Akrobata Legolas színre lépese a film tetőpontja volt számomra. Ekkorra már hangosan röhögtem. Komolyan a csávó repül, forog, pörög, csavarodik, nyúlik, levegőben jár, eltalál, betalál, kitalál, aztán megint forog, pörög, nyúlik, csavarodik...stb. De persze nem illendő csak csóri Legolas-t hibáztatni. Thorin és Mályvacukor Azog párbaja is unalmasan klisés. Beorn légidessszantos jelenete annyira nevetséges és komolyanvehetetlen, hogy az már fizikai fájdalmakat okoz. Összegezve szinte az összes akciójelenet túlakrobatizált, és érdektelen.
Gratulálok, sikerült a Gyűrűk Urát buta 300 szintű akciófilmmé zülleszteni.

"...akkor legyen háború!"

A karakterek sorsa Bilbo-én kívül teljesen hidegen hagyja az embert, de hát ő meg tudjuk hogy túléli, szóval igazából nincs is kiért izgulni. A tündecsaj és Kili tragikus szerelme pedig még mindig annyira erőltetett és megalapozatlan, hogy érzelmek helyett maximum a kínos feszengés, jobb esetben röhögés kiváltására képes.

A színészek játéka kifogástalan. Martin Freeman mint mindig zseniálisan alakítja Bilbo-t, és Richard Armitage játéka is emlékezetes lehet.

"Merre van a kijárat?"

Van a filmnek egy pontja, ami könyörtelenül beviszi a kegyelemdöfést a nézőnek. A Gyűrűk Ura kevés negatív kritikát kapott az évek során, de a sasok eltúlzott deus ex machina-ként való alkalmazása köztük volt. Az óriásmadarak pátoszos megjelenése arra a bizonyos éteri dallamra nagyjából mindig eldöntötte a csatát. Bár olvastam a Hobbitot és tudom hogy az öt sereg csatájában tényleg harcoltak sasok, de akkor is... Nem lehetett volna a nagy előd hibájából tanulva, csak most az egyszer kihagyni őket? Ezt az egy dolgot rották fel mindig a szériának, erre a készítők nem hogy okulnának belőle, de Peter Jackson mint egy makacs és öntelt kisfiú, még ki is emeli a belépőjüket, ezzel vitathatatlan jelentőségüket hangsúlyozva . Az öreg valószínüleg úgy gondolta, miután sikeresen kizsebelte a nézőit az elmúlt három évben, be is mutat nekik egyet.

Az Öt sereg csatája egy korszak vége, méltatlan búcsú Középfölde csodáitól. A magányos hegy kincseiért vívott harcban talán valami belőlünk is ott maradt a vérásztatta csatamezőn, valami, melyet a bársonyszékből felállva már sosem szerzünk vissza...

20%

IMDb: 10/8,0

Erton