2017. január 26. 16:00 - Kino Dino

Gyöngyszemek - "Tönkre tette az életemet, de büszke vagyok." - The Town kritika

town1.jpg

Bár sokan lenézték és még többen szidták annak idején Ben Afflecket, én mindig is kedveltem. Igazán szimpatikus figura, aki bár nem annyira átütő tehetség a kamera előtt, de mindig is korrektül tudta hozni a szerepét.

Aztán jött 2007, és Affleck megrendezte az egyik legjobb krimit, ami valaha elkészült, a Gone Baby Gone-t, Dennis Lehane nagysikerű könyvéből. Aztán 2013-as Oscar-gálán Az Argo-akció című drámája elhozta a legjobb filmnek járó szobrocskát. Bebizonyosodott tehát, hogy direktorként sokkal tehetségesebb, mint színészként, bár – ismétlem – utóbbiban sem rossz. A héten van a magyar premierje Géza új rendezésének, az ugyancsak Lehane regényéből készült Az éjszaka törvénye nevezetű gengszter filmnek, ami sajnálatos módon az eddigi kritikák szerint nem lett jó. Olybá’ tűnik tehát, hogy Ben először hibázott. Ennek ellenére viszont én mindenképpen el fogok menni és meglesem. Ráhangolódásképpen pedig újráztam eddigi legjobb alkotását és az egyik kedvenc művemet a The Town-t.

town02_1.jpg
A történet szerint hősünk, Doug (Ben Affleck) és legjobb haverja, James (Jeremy Renner) egy négytagú bűnbanda tagja, akik egy bankrablást hajtanak végre, azonban valaki értesíti a rendőrséget, így el kell vinniük magukkal a bank egyik alkalmazottját, Claire-t (Rebecca Hall). Viszont ezek után főhősünknek ellenőriznie kell egy ideig a lányt, hogy minden rendben van-e. Kettejük között szerelem kezd el szövődni, amit Doug bajtársai nem néznek jó szemmel, ráadásul az FBI-os Adam Frawley (John Hamm) elkezd gyanakodni rájuk, ezért nyomozást indít ellenük. Doug ugyan ki akar szállni vagy legalább pihenni egy kicsit, de előtte még meg kell csinálnia egy utolsó melót.

A történet eléggé sablonosnak tűnik, ezer helyről ismerősnek hat. Ugyanakkor a kivitelezését vérprofin oldotta meg Affleck, és összerittyentette nekünk a filmtörténelem talán (TALÁN) legjobb heist-movie-ját. Nagyon jól eltalált ritmusa van a produkciónak, dinamikus, egy percre sem válik unalmassá, kiválóan váltogatja a pörgős és csodásan kivitelezett akció jeleneteket, valamint a főszereplő lélektani drámáját. Merthogy ilyet is kapunk. Doug el akar szakadni a múltjától, ugyanakkor kötődik is az emberekhez és a városhoz, mert ez az, ami felnevelte, ami embert faragott belőle, és ez a környezet sem akarja engedni őt. Ettől válik a film igazán lenyűgözővé, túl mutat az átlagos akció filmek koncepcióján. Egy igazán monumentális és gigászi történet barátságról, árulásról, a gyökereinkről és az összetartozásról. Iszonyatosan részletes lett mind a nyomozás, mind a rablás kidolgozása, az üldözési jelenetekben a rendőrök nem csak kergetik őket, hanem rendesen országúti harcot vívnak, így az akció maga az egyik legszuperebb, amit vászonra vittek. Ezek mellett kiváló tablója is a kerület alsóbb társadalmi rétegeinek, ahol a bűnözés magától értetődő dolog. Apróságok egész láncolata teszi naggyá Affleck Charlestown-i krónikáját.

the_town.jpg
Ez mind szép és jó, de az egész semmit sem érne kiváló színészek nélkül. Sokat hangoztatott kritika volt a filmmel kapcsolatban, hogy Ben mennyire nem jól tette, hogy magát tette meg főszereplőnek. Ezekkel én nem értek egyet. Az égvilágon semmi probléma nem volt vele, nem volt díjazni való játék, de teljesen jó volt, és nagyszerűen működött a kémia Rebecca Hall-lal, aki rendkívül érzékletes volt, az igazán nagy lelki traumát átélő, az események közepén értetlenül álló bankigazgató szerepében. Blake Lively-t én nem különösebben kedvelem, de itt még ő is jó volt, nem véletlenül ezzel a produkcióval tette fel magát a térképre. John Hamm-et és Pete Postletwaithe-et öröm volt nézni a vásznon (utóbbit sajnos nem sokat). Slaine szerepeltetésének pedig külön örültem La Coka Nostra rajongóként. Az igazi sztár a filmben viszont Jeremy Renner, aki egy igazi állat. Nagyszerű volt, a csapaton belüli brutalitást szimbolizáló James szerepében, akinek minden megmaradt értéke ebben a világban a szülőföldje és a bajtársiassága, így hiába megvetendő bűnöző mivolta miatt, szimpatizálunk is vele.

Hogy kissé elfogult vagyok vele? Igen, az vagyok, elvégre nekem ez volt az első heist-movie-m. De ettől még minden igaz, amit leírtam. Kiváló film a Tolvajok városa, ami nem csak az egyik legjobb a heist kategóriában (a Szemtől szemben és a Hell or High Water mellett), hanem az egyik legjobb akciófilm is, ami nagyszerű tempójából, színészi játékaiból és mélységéből adódóan megérdemelten emlegethető Ben Affleck eddigi legjobb filmjeként. Bárkinek nyugodt szívvel ajánlom az egyik kedvenc filmemet.

 



100%

IMDb: 7,6/10

 

 

 

hannigabi

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kinodino.blog.hu/api/trackback/id/tr8412157845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Favagoo 2017.01.27. 18:17:55

Legyen már egy olyan cikk,amelyben az év (2016) legnagyobb csalódásait,meglepetéseit és hasonlókat részletezitek ki.
Amúgy hasonló véleményen állok a filmmel kapcsolatban. Bár az Ben helyett Casey-t a vásznon jobban preferálom. Remélem a mi kis Gézánk még jó párszor beül abba a bizonyos "direktori székbe".
süti beállítások módosítása