Nem sok mindent lehetne elmondani erről a '99-es kultfilmről, amit más már nem mondott el előttem. A film főszereplője a Kevin Spacey által játszott Lester Burnham, akinek elmondása szerint a napja fénypontja a reggeli recskázás. Együtt utazik a hálátlan lányával és kiállhatatlan feleségével reggel, aztán bemegy melózni a seggfej főnökéhez, akinek fingja sincs a munkájáról, fiatalabb, míg ő pedig az egész fiatalságát elpazarolta a cégnél. Aztán hazamegy, hogy együtt vacsorázzon a családdal, akikkel ki nem állják egymást. Egy átlagos és szörnyű életet él, ugyanazt amit mindenki más. Megmutatja, hogy igazából mindenki megjátssza, hogy boldog, és az amerikai álom valójában ez a szenvedés, amiért mindenki képes az egész életét feladni. Egy olyan középkorú embert látsz, akinek látszólag nincs már lehetősége változtatni, hanem az egész életét így fogja leélni.

A film nagyon realistán ábrázol minden egyes hétköznapi jelenetet és kínos hülyeséget, amiket könnyen el lehetne rendezni, de a feszültség és stressz miatt inkább mindenki egymásnak esik. A jelenetek sok érzelmet tudnak kiváltani az emberből. Megfognak. Folyamatosan rácsodálkozol arra, hogy milyen nyomorban is élünk valójában, és milyen szörnyű ezt kívülről nézni. Az "Úristen" meg "ez beteg" szavakat rendszeresen ismételgettem nézés közben.

Egy másik fontos elem az, hogy mennyire be vannak kényszerítve az emberek ezekbe a kapcsolatokba. Mindenki jóban kell, hogy legyen a szomszédokkal, ismerősökkel, közben pedig az egész csak annyit tesz, hogy köszönnek egymásnak és utána le is vannak szarva. És az a zseniális, hogy ezeket a dolgokat mi is egyből átérezzük. Nagyon egyszerű értelmezni a filmet, mindenki egyből rájön minden egyes elemre a saját életéből merítve, amiről azt akarjuk hinni, hogy nem olyan, mint ez.

El is fogadjuk, hogy az életben nagy változások és nagyívű események nem történnek, de narrátorunk a történetét azzal kezdi, hogy ezek a sorok egy évvel a halála előtt történtek. Ezzel remekül bánik a film, lövésünk sincs, hogy mi történhet egy ilyen szerencsétlen emberrel, aki egyébként végig szerethető karakter. Az is egy elég komoly felismerés, hogy amikor az előbb leírt dolgokkal kezdünk szembesülni, akkor elkezdjük azt érezni, hogy a látottak alapján talán nem is akkora tragédia a halál.

A történet, akkor kezd el bonyolódni, amikor szintén elég hétköznapi módon Lester rágerjed lánya (Jane) igencsak kurvás, népszerű barátnőjére, Angelára. Később a lány náluk alszik és el is kezd hallgatózni a lányok szobájának ajtajánál, és kiderül, hogy Angelának is tetszik Lester, csak kicsit kondiznia kéne. Ettől kezdve vissza akarja szerezni a fiatalságát, és egyre inkább ki akar kerülni ezek közül a kötöttségek közül, amibe nem is igazán akart régen belemenni.A sztori ezután kezd majd kibontakozni, amit nem igazán szeretnék lelőni annak, aki nem látta. Aki pedig látta, az szerintem ezekről a részekről hallott már a legtöbbet, ezért nem fogok írni róla. Valahogy az én részemről a filmnek ez az első fele volt a meghatározó, nem mintha a másik fele nem lenne nagyszerű. Talán nem is azért, mert többet mondana ez a része, mint a másik - ami egyébként a mélyebb tartalommal rendelkező fele a filmnek, - de ez rám sokkal nagyobb hatással volt. Valahogy hiánypótlóbbnak érzem, mert ennyire jól még nem ábrázolta ezeket a folyamatokat semmi más. Nagyon tetszik ez a felépítés, ahogyan az első fele nem igazán akar tanítani vagy megoldást kínálni, inkább csak gúnyolódik, rádöbbent és sokkol. Amikor megtörtént ez a rádöbbenés, akkor kezd el mélyebb dolgokat közölni. Leginkább azt, hogy ezen a világon mégis ki a normális, hiszen az ezek a normálisnak kikiáltott emberek egyáltalán nem azok. Végtelenül önzőek, nagyképűek, csakis magukkal törődnek, ráadásul mindenki szemébe hazudnak. Talán valójában azok a legnormálisabbak, akik a társadalom szemében nem azok? Többet nem árulok el, szeretném az élményt teljesen meghagyni azoknak, akik még nem rohantak el megnézni a filmet.

A rózsákra mindenképp ki kell térnem. Mind a filmben, mind a borítón is megtalálható ez a motívum. A filmben szinte végig. Ez szerintem egy elég könnyen megfejthető szimbólum. A vörös rózsa vörös színe a vágyat jelképezi, hisz ez a vágy színe. Ahogyan ez az egyes jelenetekben feltűnik, mindig másképp lehet értelmezni. Ha egy erotikus jelenetben megjelenik, akkor ezt könnyen érthetjük. Amikor viszont egy kínos jelentben láthatjuk, ahol az adott szereplő tiszta hülyének érzi magát vagy másokat, akkor ez a vágy irányulhat egy jobb élet felé vagy azért, hogy az adott szereplő ne érezze számkivetettnek magát. Nehéz lenne minden egyes ilyen jelenetet részletezni, vagy legalábbis hosszadalmas. Ha megnézed a filmet, figyelj oda jól ezekre a "rózsás" pillanatokra.
Végszónak az American Beauty nevet értelmezzük egy kicsit. Ez annak a rózsafajtának a neve, amit annyiszor láthatunk. Ez az USA nemzeti virága, egy igazi patrióta növény. Így ezt a szimbólumot párhuzamba vonhatjuk az országgal, ahol emberek milliói élik ezt a mocskos vágyakkal és hazugsággal teli nyomorult életet, ami a mi éltünktől sem sokban különbözik.

Értékelés:

Sokáig gondolkodtam, hogy hány százalékot adjak az Amerikai szépségre, mivel nem igazán emlékszem semmire, amit kifogásolni tudnék benne. Százat nem igen adok semmilyen filmre, hiszen akkor az azt jelentené, hogy ez a film tökéletes. Ilyet természetesen nem állítok, de egy nullától százig terjedő skálán ez a film bizony 100-as.

100%

IMDb: 10/8,5

Cullang