A döcögő dramaturgiával és indokolatlan magyar alcímmel viaskodó Audiard műdráma kapcsán két kérdésem volna: egy, hogy találtak tíz embert Cannes-ban, akinek ez jobb tetszett a Saul fiánál, kettő miért pont ők lettek a zsűri tagok? Avagy enye benye Coen fiúk…
Nyakunkon az idei díjszezon, szóval eljött az esélylatolgatások ideje. Én húznék is egy merészet: a Saul fia hazahozza a legjobb film díjat, ami annyira nem is abszurd elképzelés, mint amilyennek elsőre tűnik!
Óvakodjatok a Bíborcsúcs középszerűségétől!
Vannak franchise-ok, amiket imádunk, minden deus-ex sas vagy midiklorián ellenére. Vannak olyanok, amiket kultiváltan gyűlölünk, szexista robotok vagy családos autó junkiek miatt. És hát ismerünk olyan franchise-okat is, amik az „ezek komolyan azt hitték, ennek lesz folytatása?” jegyében haltak meg hamvaikban.
A szmogban fuldokló metropolisokon át, a keleti zen kertek csendjéig, több mint húsz országon átívelő interkontinentális meditációra invitálja a nézőt Ron Fricke, rendező-operatőr, az immáron húsz éves, de erejéből mit sem vesztő Barakában.