Óvakodjatok a Bíborcsúcs középszerűségétől!

A Bíborhegy romantikus film, horror, gótikus fantasy és pszicho-thriller zsánerek egyvelege, de nem ezért rossz film. Guillemo del Toro esetében az egyetlen releváns kérdés legújabb filmjei megjelenésekor, hogy feltud-e nőni az ikonikus A faun labirintusához? A válasz pedig továbbra is nem. Pedig a mexikói születésű direktor hosszú idő után itt járt a legközelebb ahhoz, hogy elérje a múltbéli magasságokat, hiszen a Bíborhegy egy régóta dédelgetett projektje, aminek megjelenését majdnem fél évvel eltolták annak apropóján, hogy a sztori lehető legtökéletesebb verzióját tárja elénk a mester. Del Toro figyelmét az elmúlt években lekötötték a nagy költségvetésű blockbusterek, hiszen annak ellenére, hogy végül passzolta a Hobbit rendezői székét, az írói és produceri munkálatokból azért kivette a részét, valamint a Tűzgyűrű világának megteremetése is az ő nevéhez fűződik. Utóbbi jól sikerült, előbbi nem. Most pedig visszatért gyökereihez és egy fantasy-ba hajló gótikus kísértet história elmeséléséhez adta a fejét, lássuk sikerrel abszolválta-e!

A horror atyaúristene, Stephen King azt nyilatkozta még sosem félt úgy egy film alatt sem, mint a Bíborhegyen, a szintén tehetséges író fia (aki egyébként a Horns című film könyv változatáért is felelős) pedig egyenesen minden idők egyik legnagyszerűbb horror-filmjének titulálta. Ezek után gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy ne csalódottan másszunk ki székünkből a stáblista felúszása után. A történet, ahogy a horror-filmeknél az lenni szokott erősen indul, és lassan ellaposodik a cselekmény. Minél többet tudunk meg a rejtélyről, annál rosszabb a film. A nyitány olyan szinten bevont a történetbe, hogy kizárólag olyan gondolatok kavarogtak a fejemben, hogy az évezred horrorjára váltottam jegyet. Kellemesen „del Toró-san” darkos a hangulat, a látvány lélegzetelállító, remekül megvágott jelenetek és ötletgazdag cselekményvezetés jellemezte nagyon sokáig a történetet. Annak ellenére, hogy alapvetően a kapufa kategóriába sorolom a filmet, azt le kell szögezni, hogy meglátszik a befektetett tömérdek munka, hiszen a gyorsan teszem hozzá megépített (!) díszletek ragyogóan néznek ki, de szinte minden technikai aspektusból górcső alá helyezve ötösre vizsgázik a Bíborhegy. Mi öli meg mégis az élményt?

Röviden a hamis ígéretek. Idézném a film poszterén található tagline-t, ami egyben a film első mondata is: szellemek léteznek, ennyit biztosan tudok. Nos, ennek ellenére a film cselekménye teljesen gördülékenyen haladna tovább a maga útján, ha kivennénk az egyébként kétségkívül felettébb ijesztő transzcendentális szegmenseket. Semmi beleszólásuk nincs a történet alakulásába, ami azért elég nagy gáz, ha szellemes horrort csinálsz. A film rögtön egy über para jelenettel nyit, ami után tényleg végig futott a hátamon a hideg. Ezen részek végig elérik a kívánt hatást, egytől-egyig nagyon jól működnek, ami többek között a lények kreatív ábrázolásának is köszönhető. De egy bizonyos idő elteltével feltesszük magunknak a kérdést: miért vannak ezek a filmben? Mert senkit se tévesszen meg a fals marketing, ez egy stílusos kosztümbe öltöztetett pszicho-thriller, amiben több Mia Wasikowskát látunk gyertyatartóval mászkálni, mint eredeti ötletet. A szellemek a nagybetűs-felkiáltójeles warning funkción kívül más szerepet nem töltenek be. Egyébként a filmben senki se nagyon viselkedik úgy, ahogy azt a józan ész megkövetelné. Mia Wasikowska karaktere a tizedik éjszaka közepén egyedül ágyban ébredés majd hálóruhában folyosón mászkálás, kísértet elől menekülés és százezredik tea után már sejthetné, hogy talán el kéne húzni a picsába! Nem Loki, nem veszem be, hogy a fürdőkádban lubickoló kísértetet azt azért van ott, mert a ház öreg. Jessica Chastain-nek, aki a házban a friss házasokkal élő Sharp nővér bőrébe bújva enyhén szólva túltolta a szerepét, pedig (kisebb spoiler) a karakterének megfelelően az egyetlen dolga az lenne, hogy a házban tartsa a csajt, ezzel szemben minden percben muszáj tudatára adnia határtalan gyűlöletét. De azért ahhoz elég energiája van, hogy megállás nélkül baszogassa bátyját. Nemcsak átvitt értelemben.Spoiler vége. A film kezdetben nagyon ügyesen, amolyan Hitchcock-i módon adagolja az információt, de ahogy egyre mélyebb betekintést nyerünk a rejtélybe, annál ismerősebb, amit látunk. A végére egy groteszk gorefest-é aljasodik a sztori, melynek kimenetele után vállat vonunk és felszürcsöljük az üveg alján maradt utolsó korty kólát.

A Bíborhegy nem rossz film, így a mozi ünnep keretei közt bőven lehet vele tenni egy próbát, az elvárások drasztikus redukálásával még akár pozitív élményként is megélhetitek a del Toro-mozit, de alapesetben elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki is azzal az érzéssel hagyja el a termet, hogy ez egy jó film volt!

55%

IMDb: 7,9/10

L.van Dussen