Kutyaodüsszeia, avagy mi lesz, ha a házi kedvenced úgy dönt, nem hozza vissza botot?

Október 9. Új hét, új filmek. Keserű szájízzel konstatáltam, hogy az e heti mozizás érdeklődés hiányában elmarad, viszont a Cinema City filmünnep keretében (kifejezetten barátságos áron) műsorra tűztek néhány korábban vagy még be nem mutatott magyar alkotást, köztük az e heti filmünket, az azóta magyar Oscar nevezetté avanzsáló és Cannes-ban Un Certain Regard díjat bezsebelő Fehér istent. Istenem, mióta vártam, hogy egy hazai filmre azt mondhassam, Kontrolli magasságokban jár? Örömmel jelentem be, hogy a zsánerek között bátran ingázó, Mundruczó által jegyzett, allegorikus kutya kálváriának ez sikerült.

Manapság dicséretnek minősül, ha egy magyar vagy bármilyen külföldi filmre a hollywoodi jelzőt használjuk. Persze legtöbbször ez egy ártatlan hátba veregetésnek minősül, miszerint „olyan jó, hogy akár ott is készülhetett volna”, mégis egy káros tendencia gyökere lehet egy ilyen kijelentés. Nem kell az Amerikán kívüli filmes kultúráknak utánozni a tengerentúli produkciókat, annak ellenére, hogy tanulni van mit tőlük, hiszen mégis csak a filmvilág centrumáról beszélünk. Az amerikanizálódás az élet egyéb területein már amúgy is nagyobb mértékeket öltött a kelleténél, és azért, hogy egy film jó legyen, nem kell hollywoodi köntösbe bújnia, a kettő nem következik egymásból. A Fehér isten ügyesen hidalta át ezt a kérdést, technikailag a világ bármely pontján megállná a helyét, olyan profi a megvalósítás, mégis végig megmarad magyar filmnek lenni, nehezen tudnám elképzelni, hogy a film cselekménye New Yorkban vagy akár Londonban menjen végbe. A Fehér isten tele van maradandó beállításokkal, a fiatal Rév Marcell rendkívül magas színvonalú munkát végzett, de a vágástól kezdve, a sminkes munkán át, a színészi játékig (azért itt egyértelműen a kutyák viszik a prímet) valahogy minden rendben volt. Naggyá mégis a rétegelt mondanivalója és a katartikus befejezése teszi.

Mocsáry Lajos 19. századi ellenzéki politikus nyilatkozott úgy a kisebbségek elnyomásáról, hogy egy ilyen módszer mindig kétes kimenetelű: lehet, hogy behódol az alá rendelt nép, legtöbb esetben viszont megbosszulja magát. A nagy füzet tavaly bekerült az Akadémia kilenc legjobb külföldi filmje közé, jelölést végül nem szerzett, a Fehér isten úgy gondolom fog, méghozzá teljes joggal. A történet egy utópia-szerű Magyarországban játszódik, ahol egy olyan ebadót vezetnek be, miszerint minden nem magyar fajtiszta kutya után adózni kell, a keverék példányokért nem is kevés összeget. Egy ilyen világban él Lili és kutyája Hagen, akit a kislány apja, a fent említett ebadó nyomására kitesz az utcára. Itt éli át a kóbor kutyák felé táplált gyűlölet minden formáját, mindaddig, amíg a benne felhalmozódott indulat agresszió formájában ki nem tör belőle. A Fehér isten cselekménye allegorikus, a kutyák testesítik meg az alárendelt, mindenkori, egyetemes kisebbséget, kitaszítottságot, akik fellázadnak a szabadságért. Innen eredhet a címben szereplő nagy, félelmetes „fehér isten” képe, ami magára az elnyomóra, az emberre utal. A történet viszont ugyanúgy szól a hierarchikus társadalmi berendezkedés viszontagságairól, a szereplők mind egy bizony ranglétra alsóbb fokain állnak, a társadalmi nyomásnak eleget téve pedig behódolnak a felettük állónak. A filmet végig kíséri a Liszt-féle Magyar rapszódia jelenléte, amit a zenetanár próbál erőszakkal beleverni az ifjú zenészek fejébe, ahelyett, hogy arról beszélne, miről szól: a mindenkiben élő szabadságvágyról. A Fehér isten az egyén szabadságának tiszteletére tanít, ami egy drámai végkifejletben bontakozik ki. A cselekmény során megmutatják nekünk az állatban az embert és az emberben lakozó állatot egyaránt, történet végén viszont leomlanak a határok ember és kutya között, ezt a pillanatot nem lehet szavakba önteni, ezt átélni kell.

A Fehér isten itthon mindenképpen egy reformfilm, ami magyar alkotásként hosszú idők óta nem tapasztalt magasságokban jár, egy történet a kirekesztettségről, az állattartás etikájáról, nyomasztó társadalmi tabló és egy óda a személyi szabadsághoz, Mundruczó Kornél, állva tapsolunk!

95%

IMDb 10/ 7,2

L.van Dussen