A Blackfish egy tiszteletre méltóan bátor és fontos film. Fontos, mert mindenki számára betekintést nyújt a képmutató delfináriumok világába, ahol a külvilág felé hazudott vidám látszat mögött legális állatkínzás zajlik mindaddig, amíg le nem állítjuk.

Mielőtt a filmről írnék érdemes beszélni az itthon bemutatott dokumentumfilmekről, illetve azok hiányáról. Van egy olyan mondás, hogy az élet írja a legjobb történeteket (még ha ezek néha nem is a legszebbek), és ez halmozottan igaz az elmúlt pár évben elkészített dokumentumfilmek témáira. A dokumentumfilmek aktuális témákat dolgoznak fel, ezért is lenne fontos, hogy itthon is minél több emberhez eljussanak, de ezek javarészt egyáltalán nem (vagy legalábbis erősen késve) érkeznek el hazánkba. De egyszerűen nem értem miért. Miért nincs igény ezekre a nagyszerű, és mindenekelőtt igaz történetekre? Az elmúlt pár évben ilyen kaliberű filmeket készítettek, mint A bennfentesek, Az öböl, az Élelmiszeripar Rt., a Searching for Sugar Man. Ezek egytől-egyig nagyszerű történetek, mégis ez csak a töredéke az elkészített dokumentumfilmeknek, amihez egyáltalán idehaza így vagy úgy (inkább úgy) hozzá tudunk jutni. A Blackfish-t jó fél éve vadásztam, mire végre megtudtam nézni és most láttam, hogy áprilisban kifogják adni itthon DVD-n, szóval akit egy kicsit is érdekel a témája, az vásárolja meg a filmet! Mutassunk meg, hogy van igény az ehhez hasonló alkotásokra itthon is, hátha akkor több olyan lehengerlő dokumentumfilm kerül forgalomba hazánkban, mint a Blackfish.

A film egy Tilikium névre hallgató kardszárnyú delfin 30 éven át tartó pokoljárását mutatja be. Végső soron egy orlando-i SeaWorld delfináriumban bekövetkezett tragédia köré épül a sztori, amikor is a fent említett Tilly megölte az idomárát. A hivatalos közlemény szerint természetesen az emberi gondatlanság miatt következett be a tragédia, aminek az ellenkezőjét próbálja igazolni a film a maga másfél óráján keresztül, sikeresen.

A Blackfish (Fogságban ide vagy oda) egyértelműen a 2013-as év legmegrázóbb pszichológiai thrillere. Hihetetlen aprólékossággal írja körül témát a befogástól kezdve egészen a bekövetkező katasztrófá(k)ig. Olyan nyomorúságos világ képe rajzolódik ki előttünk, hogy az egyszerűen félelmetes. Komolyan vérlázító az, amiről ez a film mesél, az embernek némely képsorok alatt ökölbe szorul a keze. A központi téma az, hogy egyrészt miért életveszélyes az idomárokra nézve az a játék, amit a kardszárnyú delfinekkel űznek, másrészt pedig mi vezérli agresszív viselkedésre ezeket az állatokat, ha a szabadban semmiféle feljegyzés nincs arról, hogy bárkit is bántottak volna? És ezt pont olyan izgalmasan mutatja be, mint amilyennek hangzik. Nem fogok spoilerezni, hogy pontosan milyen érveket sorakoztat fel a maga igaza mellett vagy, hogy milyen balesetekről számol be, de annyit elárulhatok, hogy sokkoló az az igazság, amit feltár.

A Blackfish legnagyobb fegyvere mégis a hitelesség. A filmet nagy egészében volt delfinidomárok nyilatkozatai alapozzák meg, de megkérdeznek mindenkit, szakértőket, a SeaWorld-ben dolgozó különböző munkásokat, sőt még a delfineket befogó halászok (?) közül is sikerül elcsípni egy úriembert. És mindenki egy dologra világít rá: ezeket az állatokat nem szabad fogva tartani. Annyira szociális lények, hogy a börtönben megszűnnek azzá lenni, amik. Csak élettelenül lebegnek a medencéjükbe zárva, a show-k pedig nem örömteli pillanatok emberek és delfinek között, hanem rendkívül veszélyes, élet-halál játékok.

Erről a filmről nehéz beszélni anélkül, hogy ne mennék bele mélyebben a sztori fejtegetésébe, ezért mindenkinek csak annyit tudok javasolni, hogyha érdekli a modern civilizáció egyik legembertelenebb üzlete, akkor nézze meg a Blackfish-t.

100%

IMDb: 10/8.1

A témával kapcsolatban ITT olvashatsz további információkat.

L. van Dussen