Aki szereti Wes Anderson-t

Wes Anderson filmjeinek eredetisége megkérdőjelezhetetlen, 1000 rendező stílusa közül is fel lehet ismerni az övét, annyira egyedi. Hihetetlen hangulata van minden művének, és ez az abszurd hangulat az arra fogékonyakat azonnal beszippantja, és nem is ereszti egészen az alkotás végéig, vagy még utána sem.

Aki látott már valaha egyetlenegy általa készített remekművet is, az tudja mire gondolok: a szimmetrikus kompozíciókra, a színekben gazdag, tökéletes látványvilágra és az egészen bizarr jelenetekre. Az ő stílusa nem művészkedős, hanem művészi. Az összes sajátosságával, előnyével és hátrányával.

A Grand Budapest Hotelben nincs erkölcsi tanulság, nincs általános értelembe vett mondanivaló, csupán egy érdekes és sokszínű történet, ami remekül van elmesélve, nagyszerű színészek asszisztálásával.

Wes Anderson rajongóknak kötelező, a munkásságát nem szeretőknek, illetve nem ismerőknek erősen ajánlott a megtekintése, mivel nem mindennap fut bele az ember ennyire különleges filmbe.

Guriga

Aki nem szereti Wes Anderson-t

Azért túlzás azt állítani, hogy én ne tudnám értékelni Wes Anderson csodabogár-sítlusát, de nagy vonalakban nem ragadnak meg az általa rendezett alkotások: szerintem javarészt határtalan baromságok. Ott van például a direktor talán legközkedveltebb alkotása, a Holdfény királyság, ami szerintem borzalmas. Viszont a 2009-es animációs csodája, a Fantasztikus Róka úr a végletekig szerethető, bájos mese, ami rögtön be tudott vonni a saját kis aranyos világába, szóval összességében inkább vegyes érzéseim voltak Wes Anderson-nal kapcsolatban.

A Grand Budapest Hotel jó film volt, de semmi zseniális nincs benne, de kezdjük a pozitívumokkal, mert hál’ Isten azért ebből is bőven akad. Először is valljuk be, hogy attól függetlenül, hogy kinek és mennyire fekszik a művész úr stílusa, azért jó ránézni erre a filmre, tehát a díszletek (külön kiemelném a hotel hanyatlásával szocreálba forduló stílust), a jelmezek, a látvány egy nagyon szép és egyedi egésszé állnak össze. A színészek közül úgy igazán kirívóan nagyot nem alakít senki szerintem, viszont mindenki teszi a dolgát tisztességgel.

A filmben van egy csomó apró intelligens poén, amik úgy meghúzódnak a háttérben, de ha az ember elcsíp egy-kettőt ezek közül, akkor nagyon jót tud mosolyogni rajtuk. A film humora is ilyen. Még véletlenül se számítsatok hasfalszaggató röhögésekre, inkább a finom, ízléses, kissé angolos intellektuel poén dominál (persze van kivétel), méghozzá igen jól. És ezeket azért is tudtam élvezni, mert nagyon jó mozis közegben nézhettem végig a filmet. Aki kicsit gyakrabban jár moziba, az érti mire gondolok: amikor együtt lélegzik a közönség, együtt nevet a poénokon vagy szisszen fel Goldblum lepotyogó ujjainál, szóval tényleg nagyon jó élmény volt! De mint mondtam nincs a filmben igazán letisztult, jó gondolat. Igaz bemutatja, hogy az ember mennyire ragaszkodóan, nosztalgiába fordulva tekint azokra a helyszínekre, korszakokra, ahol igazán boldog volt, vagy, hogy mennyi apró tényező befolyásolja az ember életének alakulását ,s őt Gustave H. és a lobby boy kapcsolata is egészen jól ki volt dolgozva,de nem volt egy olyan központi téma, ami kellő mélységet kapott volna.

A történetvezetéssel is voltak problémáim, néhol a semmiből felugró brutális, öncélú jelentek, néhol pedig a rendező abszurd, 2D-szerű stílusa fárasztott, szóval nem tudtam maradéktalanul élvezni a Grand Budapest Hotelt, bár ez betudható a babaház-fóbiámnak is. Egy megnézést megér akkor is, ha hozzám hasonlóan ti sem vagytok oda Mr. Anderson filmjeiért, de kirobbanó zsenialitásra ne nagyon számítsatok.

L. van Dussen

Aki először látott Wes Anderson-t

Először is le kell szögeznem, hogy a Grand Budapest Hotel volt életem első Wes Anderson filmje. A direktor munkásságát eddig, csak nagyvonalakban ismertem. Így hát felkészültem rá, hogy mint sok mást, engem is vagy sokkol, vagy örökre bevon a bűvkörébe. Tudom, hogy eszközei és maguk a filmek is nagyon megosztóak, mintegy polarizálják a nézőközönséget. Így hát legbelül kicsit tartva tőle hogy nagy agymenés lesz, de mégis minden előítéletemet leküzdve ültem neki a rendező legújabb alkotásának.

Mivel egy korábbi filmjét sem láttam, semmi összehasonlítási alapom nem volt. Azt hiszem, hogy ez a végén még jól is jöhetett ki, hiszen véleményem minden elfogultságtól mentes lehet. A Grand Budapest Hotel-t én egy tisztességes, jó filmnek tartom, de nálam sajnos ennél nem jut tovább. A rendezés kifogástalan, a színészek szintén. A film mondhatni cameo-túladagolásban szenved, hiszen kis túlzással 5 percenként bukkannak fel A-kategóriás színészek. Nagyon tetszettek a film egyedi kivitelezésű jelenetei, amelyek közül némelyik egész váratlanul ért. Gondolok itt a síelős jelenetre . A börtönből való kalandos szökést pedig még sokáig emlegetni fogjuk. Fontos kiemelni még a film humorát. A Grand Budapest Hotel egy nagyon vicces film, de nem az az ordítva röhögős féle. Szinte az egészet végigkíséri az a kedvesen bárgyú humor, aminek köszönhetően garantáltan mosolyogva hagyjuk el a vetítőtermet. A gagyinak ható animációk (amolyan Monthy Python-osak) pedig csak fokozzák ezt az érzetet. Ezeknek köszönhetőn a film, legalábbis szerintem, remek depresszióűző.

A díszletek megkapóak, és hitelesen idézik fel a Közép - Európa egyes területeinek jellegzetességeit. A film, a 30-as években játszódik, a háború előszele nagyon érződik, történelmi hitelességet azonban nem érdemes várni tőle, bár itt nem is ezen van a hangsúly. Az országok és az események mind kitaláltak, ám egytől-egyig valós dolgokhoz köthetők (gondoljunk csak a film második felében többször feltűnő dupla Z betűre, ami egyértelmű utalás az SS-re).

A kifogástalan felszín alatt, bár ez lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványomnak tudható be, nem találtam komoly belső üzenetet. A hektikus jelentetek nagyon is hirtelen történő lezárása gyanánt, kirajzolódik egy igencsak pozitív mondanivaló, de ennek a tálalását én kevésnek és elkésettnek találtam. Arról nem is beszélve, hogy a végig maximumon pörgő film bizony elég hirtelen szakad meg. Én legalábbis szükségesnek éreztem egy hosszabb és tartalmasabb levezetést. Végső soron a Grand Budapest Hotel, nem sokkolt, de nem is győzött meg. Egy valamit viszont elért. Felkeltette az érdeklődésemet a mester korábbi alkotásai felé. Azt hiszem érdemes lesz tovább keresgélnem a Wes Anderson-féle „celluloid csodát”.

Erton

Guriga: 80%

L. van Dussen: 75%

Erton: 75%

IMDb: 10/8,4