A belga Michaël R. Roskam filmje erősen hat érzelmileg a nézőre az Oscar-jelölt vizuális lelki terrorjával, a Bikanyakkal.

A Bikanyak idehaza kevésbé ismert film, pedig megkésve bár, de még a mozi termekbe is eljutott, sőt, még a DVD megjelenést is megélte. A Bikanyak legjobb idegen nyelvű film jelölést szerzett Belgiumnak a 2012-es Oscar-gálán és hasonlóan több európai drámához, ezt is nehezen tudjuk majd kiheverni, hiszen alighanem az elmúlt évek egyik legembertelenebb jelenetét ez az alkotás tartalmazza!

A történet szerint egy izomkolosszus parasztgyerek, Jacky Vanmarsenille feje fölött kezdenek gyülekezni a felhők: kétes ügyletbe keveredik állatorvos barátjával együtt, egy hormonmaffia fejével, aki után a rendőrség egy meggyilkolt nyomozó vádjában nyomoz. Tudniillik Jacky mindenféle szteroiddal és doppingszerekkel tömi marháit, hogy azok hamarabb hízzanak, így ha fény derülne kapcsolatára az illegális szervezettel az egész családi vállalkozás lehúzhatná a rolót. Másrészt egy nő felbukkan a fiú tragikus múltjából, ami teljesen felforgatja addigi életét. Fontos még megemlíteni, hogy a cselekmény valahol Belgiumban a vallon, tehát a francia és a flamand nyelvhatáron játszódik, ami a nyelvi problémák mellett folyamatos gyűlölködést von maga után. Egy ilyen konfliktus áldozatává válik a Bikanyak bikája, Jacky. (A konfliktus nem feltétlenül faji nézeteltérésekből alakul ki, bár ki tudja, lényeg, hogy egy francia és egy flamand anyanyelvű fiú között megy végbe.) A film főszereplőjét Matthias Schoenaerts kelti életre, olyan elemi erővel, ami kimeríti a zsenialitás fogalmát. Ijesztően átlényegül ezzel a mélyen sérült figurával, akinek cselekedeteinek motivációjával, céljaival nem mindig vagyunk tisztában, így a cselekmény egésze alatt nem táplál szimpátiát felé a néző. Sőt az alkotók már a kezdetektől fogva tesznek róla, hogy így érezzünk. Viszont körülbelül fél óra után kapunk egy olyan flashback-et, ami annyira mélyen hat ránk, hogy a gyengébb idegzetű nézők akár azonnal fel is függeszthetik a filmnézést…

Igen, nem egy könnyű esti, családi popcorn mozi, az már egyszer szent. Jacky kálváriáját nem jó nézni, mégis úgy érezzük valami egészen intim, szomorú személyes dráma részesei leszünk, a múltban bekövetkezett szörnyűségektől, egészen az elkerülhetetlenül tragédiába torkolló, szívszaggató végkifejletig. És ez egyfajta negatívumként is felróható a történetvezetésnek, hiszen a személyes lelki vívódás a film gerince, amit gyakran -bármilyen furcsán is hangzik- üdítő jelenségként szakít meg a gyilkosság utáni nyomozás. A film pedig nem tesz pontot ennek a végére, ezzel kifejezve, hogy nem ebben keresendő a lényegi tartalom. Viszont végig logikusan volt felépítve a történet során, szóval nem értem miért nem fejezték be kellőképpen. Engem személy szerint érdekeltek volna a film másik főszereplője árulásának következményei, ezek azonban megválaszolatlan kérdések maradnak. És ha már a tartalomnál járunk, nagyon szomorú dolgokról mesél nekünk a film.

„Olyan dolgok is történnek az életben, amiket elborít a hallgatás. Olyan mély ez a hallgatás, hogy többé senki sem meri megtörni. Senki sem, még saját magának sem. Még a tulajdon koponyájában sem mer elsuttogni egy kurva szót. Mert mindig minden kifakul. Egyre mélyebbre süpped, évről-évre. De azután hirtelen minden napvilágra bukkan. Csak úgy, egyik napról a másikra. Bármennyi idő telt el azóta, egyszer valaki felkavarja az állóvizet. Bármit is teszel, bármit is gondolsz erről egy dologban biztos lehetsz: te mindig rácseszel. Ma, holnap, jövő héten, jövő évben, akár az idők legvégén… Baszhatod.”

A Bikanyak az ártatlanságról szól, amitől az eredendő emberi gonoszság fosztja meg Jacky-t, ez pedig kihat egész életére. Azt a kérdést teszi fel a film, hogy mennyiben befolyásolják az egyén életét a múltban átélt tragédiái. A múltbéli szenvedéseket pedig nem szeretném lelőni, hiszen akkor az elmúlt évek egyik legerősebb céltalan agressziót ábrázoló jelenetétől fosztanám meg a kedves olvasót.

A Bikanyak nem egy könnyű film, meglehetősen durva és sötét alkotás, a gyerekkori traumák kísértetéről, a végzetről.

85%

IMDb: 10/7,4

L.van Dussen